Avagy miért fontos a munkavállalói elégedettség?
A lojális alkalmazottak a cég mozgatórugói. Ők azok, akik jobban teljesítenek, produktívak, hozzásegítik a vállalatot a versenyképes működés fenntartásához. Minél magasabb a dolgozói elköteleződés szintje, annál inkább
- növekszik a termelékenység és a teljesítmény egyéni-, csapat- és céges szinten egyaránt
- nő a cég irányelveinek támogatottsága, ezáltal kifelé is pozitív képet közvetítenek a vállalkozásról
- csökken a fluktuáció, a munkavállalók kitartanak a cég mellett akkor is, ha az épp nehezebb időszakon megy át
- mérséklődik a hiányzások száma, a dolgozók szívesebben járnak be a munkahelyükre
Megtartani nehezebb, mint megszerezni. Ez a mondat a munkaerőpiacon hatványozottan igaz, és valószínűleg minden munkáltató át is érzi ennek súlyát. Jó szakembert találni igen nehéz, az új munkavállalókat betanítani pedig hosszú és költséges folyamat. Partnereinktől kapott információk alapján egy mezőgazdasági gépeket karbantartó technikus betanulási ideje 6 hónap és két év között mozog, míg egy liftszerelő esetében akár öt év is eltelhet mire szakértővé válik. Ennek fényében különösen fontos a munkavállalói elköteleződés erősítése, s ezáltal annak megelőzése, hogy szakértő alkalmazottaink, technikusaink a nálunk megszerzett tudást a konkurencia erősítésére használják fel.

Sokakban még ma is él az a tévhit, hogy dolgozókat kizárólag a pénz motiválja. A munkaerő elcsábítására valóban elég lehet egy szép összeg, a megtartáshoz azonban ez kevés. A Towers Watson által elvégzett Globális Munkaerő Kutatás (Global Workforce Study) 32.000 munkavállaló válasza alapján a fenntartható dolgozói elkötelezettségnek 5 fő ösztönzőjét különítette el:
- Vezetés minősége – hatékony, következetes és figyelembe veszi a dolgozók jóllétét
- Célkitűzések – érthetőek a dolgozók számára, látják a saját szerepüket a célok elérésében
- Munka-magánélet egyensúlya – rugalmasság a munkavégzésben, megfelelő munkaterhelés
- Vállalati image – etikus vállalati viselkedés, pozitív hírnév
- Felhatalmazás – a menedzsment meghallgatja, bevonja a dolgozókat a döntésekbe, figyelembe veszi a javaslatait
Nem elég tehát elnyerni a munkavállaló szervezetei elkötelezettségét, de meg is kell azt tartani hosszú távon. Éppen ezért tanácsos szem előtt tartani az alábbi pontokat, hogy hosszú távon meg tudjuk tartani kollegáinkat, szerviztechnikusainkat:
- Célok és elvárások világos megfogalmazása: A kollégáknak ismerniük kell a cég jövőbeli terveit és a velük szemben támasztott elvárásokat. Sokkal inkább megbecsülve, motiválva érzik magukat, ha érzik, hogy ők, mint egyének is hozzá tudnak tenni a közös célok megvalósításhoz.
- Átláthatóság és nyílt kommunikáció: Érdemes őszintén és nyíltan kommunikálni a munkavállalókkal a vállalti stratégiákról, tervekről, a jelen helyzetről, nyereségről és veszteségről. Ez segít az alkalmazottaknak is jobb döntéseket hozni, a vállalati csapat hatékonyabb tagjának lenni.
- Befogadó munkakörnyezet kialakítása: a munkavállalók lelkesebben dolgoznak és hosszabb távon kitartanak egy olyan munkahelyen, ahol maximálisan elfogadják őket és érzik, hogy egy csapat részesei lehetnek. Fontos, hogy érezzék azt, hogy szakértelmük, véleményük számít a munkáltatónak, például van beleszólásuk a közvetlen munkakörnyezetük kialakításába. Ha bármilyen változást, új beruházást tervezünk, akkor érdemes a tervek elkészítésébe bevonni a munkatársakat is. Hallgassuk meg, mi a tapasztalatuk a jelenleg használt berendezésekkel, eszközökkel kapcsolatban és milyen változtatási javaslataik, igényeik vannak.
- Pozitív munkakultúra és az alkalmazotti jólét megteremtése: Hosszú távon elengedhetetlen, hogy az alkalmazottak egy olyan légkörben dolgozzanak, ahol ki tudnak teljesedni a munkájukban, jól érzik magukat és kiegyensúlyozottak. Fontos, hogy érezzék, a vezetőik fontosnak tartják az ő kényelmüket, ezért az új beruházásoknál figyelembe veszik az ő érdekeiket, maximalizálva a hatékonyságukat és minimalizálva a rájuk nehezedő terhelést.
- Megfelelő bér, képzés és előrelépés lehetőségének a biztosítása: A munkahelyváltás egyik leggyakoribb oka, hogy a dolgozók nem éreznek már kihívást a munkájukban, nem tudnak már fejlődni vagy úgy érzik, hogy szaktudásuk nincs kellőképpen megfizetve. A méltányos béren kívül fontosak tehát a megfelelő továbbképzések, előrelépési lehetőségek biztosítása is.
- Konstruktív visszajelzés: A megbecsülés érzését növeli, ha az alkalmazottak pozitív, építő jellegű visszajelzést kapnak a munkájukkal kapcsolatban, melyből tanulni tudnak és tapasztaltabban tudják kezelni a későbbiekben a hasonló problémás helyzeteket.
Amint az az előbbi felsorolásban is látszik, a dolgozói elégedettség egyik kulcspontja a munkakörnyezet és a munkakörülmények optimalizálása. Mindenki szívesebben megy egy kellemes, rendezett munkahelyre dolgozni, ahol modern körülmények és minőségi munkaeszközök várják. Egy szerviztechnikus a munkaidejének nagy részét nem irodában, sőt nem is a műhelyben, hanem a haszongépjárműben tölti. Ebből következik, hogy a jármű berendezése és felszerelése jelentősen befolyásolni tudja a dolgozói elégedettséget.
Egy jól megválasztott, munkafolyamatokra alakított polcrendszer nagy mértékben meg tudja könnyíteni a technikus munkáját, hiszen minden eszköz, alapanyag és egyéb felszerelés jól átláthatóan a helyére kerül, amivel rengeteg időt és energiát tud nap, mint nap megspórolni. Ha megbecsüljük a dolgozóinkat azzal, hogy minőségi szerszámokat adunk a kezükbe, minőségi rendszerekkel vesszük körbe őket, akkor ez a megbecsülés kölcsönös lesz: érezni fogják, hogy fontosak a munkáltatójuknak, így mind a lojalitásuk, mind a motivációjuk növekedni fog.
Cégvezetőként, döntéshozóként, munkaadóként ne felejtsük el tehát, hogy alkalmazottaink szaktudása, lojalitása nélkül cégünk sem tud hosszú távon sikeresen működni. Igyekezzünk megtartani őket azáltal, hogy megbecsüljük tudásukat és gondoskodunk a megfelelő, motiváló munkakörnyezetről.
+1 tipp: A Sortimo Workshop remek alkalom lehet bevonni szerviztechnikusainkat a döntésbe, meghallgatni véleményüket, tapasztalataikat, együtt alakítani ki velük a mindenki számára megfelelő munkakörnyezetet.