A Sortimo megalakulása és fejlődése
A SORTIMO elnevezés a SORTIment és a MObil kifejezésekből származik.
A Sortimo az évek során egy teljes szolgáltatást nyújtó vállalattá fejlődött, ahol a jelszó a minőség, a rendszer és a hatékonyság.
Az ötlet
Herbert Dischinger – a Sortimo alapítója – 25 évesen nyitott egy nagykereskedést Augsburgban. Kezdetben kisiparosok számára kínált csavarokat, dugaljokat, dugvillákat. Annak érdekében, hogy a tapasztalt és nagytudású szakemberek igényeit ki tudja elégíteni, bővítette termékpalettáját és fúrókat, létrákat és minden olyan eszközt értékesíteni kezdett, amikre szüksége lehet egy kisiparosnak.
13 év után jött az igazi ötlet számára: felismerte, hogy a kisiparosok legnagyobb problémája az volt, hogy eszközeik, alkatrészeik összekeveredtek. Ebből kifolyólag munkájuk körülményes volt, tudták hatékonyan elvégezni munkájukat, hiszen a munka nagy része az eszközök, alkatrészek keresésével telt el. Erre kínált megoldást az azóta legendássá vált fémkofferrel, melybe kis műanyag betétdobozokat épített és amelyek segítségével a kisiparosok alkatrészeiket, eszközeiket rendszerezhették.
A fémkoffertől az innováció vezetőjévé
1973
A híres Sortimo fémkoffer megalkotása, amely pillanatokon belül iparági sztenderddé vált.
1990
A Sortimo megalkotja és piacra dobja az első járműberendezést (FE1).
1991
A nagy érdeklődésre való tekintettel beindul a járműberendezések tömeges gyártása a Sortimo központjában, Zusmarhausenben.
1994
A szektorban elsőként DIN ES ISO 9001-es tanúsítványt kap a Sortimo a legmagasabb minőség elismeréséért.
1994
A Sortimo megkezdi bővülését és új leányvállalatokat alapít Európa-szerte (Franciaország, Belgium, Ausztria, Spanyolország és Anglia).
1996
A Sortimo első alkalommal jelenik meg az IAA Commercial Vehicles Kiállítás-on Hannoverben. A szektorban legnívósabb kiállításon azóta is rendszeresen részt vesz a Sortimo, melyen jellemzően új, innovatív termékeit mutatja be.
1998
A termékoptimalizációnak és fejlesztésnek köszönhetően megjelenik a második generációs járműberendezés (FE2).
2000
A Sortimo Speedwave megalapításával a Sortimo célja, hogy a kishaszongépjárművek gyártóival szoros együttműködésben legyen, ezáltal is biztosítva vevői számára a maximális minőséget.
2001-2009
További bővítések és leányvállalatok: Dánia, Norvégia, Hollandia és Svédország.
2004
Megjelenik a harmadik generációs járműberendezés, a Globelyst, mely egyben a Sortimo zászlóshajójává válik.
2007
A Globelyst megjelenésével további igény mutatkozott arra az iparosok részéről, hogy munkájukat egyszerűbbé, gyorsabbá, hatékonyabbá tegye a Sortimo. Ennek eredményeképp további termékcsaládokat fejlesztett ki, melyek maximális mobilitást és rugalmasságot nyújtanak, mindezt a Sortimo alapelveivel összefüggésben (minőség, rend, biztonság). Megalakult, majd pillanatok alatt iparági sztenderddé vált az L-BOXX család és a T-BOXX.
2010
A további terjeszkedés során a Sortimo
megjelenik Észak-Amerikában, az USA-ban.
2012
Együttműködés kezdete a Bosch-sal. Ennek eredményeképp a Sortimo közösen fejleszti dobozait, BOXX-ait a Bosch-sal, ezáltal a teljes kompatibilitás biztosított nem csak a Bosch, de számos más iparági gyártó dobozaival, koffereivel.
2015
A WorkMo mobil szervizkocsi, munkapad és tárolóegység megalkotása. A WorkMo segítségével a kisiparosok szerszámai már nemcsak a járműben tárolhatók rendszerezetten, hanem a munka helyszínére is egyszerűen, könnyen és gyorsan szállíthatók, miközben a rendezettség továbbra is biztosított marad.
2018
Nem lehetne ennél PRODUKTÍVABB! Az innováció úttörőjeként a Sortimo kifejleszti legújabb, ötödik generációs járműberendezését/állványrendszerét a kisiparosok számára, melynek a neve SR5. Az SR5 rendszer használata maximális raktér kihasználást biztosít a felhasználók számára, emellett strapabíróbb, könnyebb és sokkal inkább személyre szabható, mint a korábbi rendszerek.
2018
DIGITALIZÁCIÓ – A Sortimo új iránya. Folyamatosan fejlődő világunkban állandó szükség van fejlődésre, fejlesztésre, innovációra. A Sortimo számára ez az irány a digitalizáció, mellyel célja, hogy ügyfelei számára sokkal személyre szabottabb szolgáltatásokat tudjon nyújtani, mindezt gyorsan, az ügyfelek igényeinek megfelelően egyaránt online és offline.
2019
A Sortimo tovább bővíti digitális szolgáltatásait: megalkotja 3D konfigurátorát, mellyel nemcsak a járművek berendezését lehet maximálisan személyre szabni, de az iparosok dobozaikat, BOXX-aikat is feliratozhatják a még nagyobb rend és rendezettség érédekében. Emellett teljesen egyedi betéteket kínál a mySortimo Inlay konfigurátorral.
2021
A Sortimo megjelenik Magyarországon. A folyamatos képzéseknek és a Sortimo közel 50 éves tapasztalatával képesek vagyunk arra, hogy bármely iparág és ágazat számára megkönnyítsük és felgyorsítsuk a mindennapi tevékenységet, munkát. Célunk, hogy Ön számára olyan minőségi megoldásokat és szolgáltatást kínáljunk, mellyel hatékonyabbá teheti munkáját vagy vállalata működését.