Ebben a cikkben szeretnénk megmutatni, hogy a megfelelő járműberendezés (mind az állványok, mint pedig a különböző mobil megoldások), hogyan tud pozitív hatással lenni a szerviztechnikusok fizikai jólétére – növelve ezzel az elégedettségüket, mely hosszú távon hozzásegíti a vállalkozást a versenyképes működés fenntartásához.

Egy vállalkozás eredményességét nagyban befolyásolja a munkavállalók fizikai és lelki jóléte. A váz-izomrendszeri – azaz hát, nyak, és felső végtagi – megbetegedések meghatározó egészségügyi problémát jelentenek szerte a világon.  A fizikai jólét egyik meghatározó eleme a munkahelyi ergonómia, azaz a munkahelyek megfelelő tervezése.

Egyénre szabott állványrendszerek és járműberendezések

Sokszor esik szó arról, hogy miért fontos a járműberendezést a munkafolyamatokra szabni. A tervezésekor azonban érdemes a munkavállaló szempontjából is megvizsgálni az állványrendszert:

  • A polcok és fiókok megfelelő megválasztása lehetővé teszi, hogy csökkentsük az eszközök keresésével (és a vele járó nem megfelelő, sokszor görnyedt testtartással) töltött időt.
  • Figyeljünk arra, hogy a nagyobb, nehezebb áruk minél lejjebb kapjanak helyet a furgonban, hiszen felemelni könnyebb és biztonságosabb, mint a magasan lévő polcról levenni.
  • Különböző megoldások (például oldalra fordított fiókokkal, kihúzható, XL-es fiókokkal) megkönnyítik a jármű mellett végzett munkát, hiszen nem kell minden szerszámért, alkatrészért bemászni a raktérbe.
  • A járműben lévő munkaasztal magasságának megválasztásakor vegyük figyelembe az elvégzendő feladat típusát és ha lehetőség van rá, akkor a munkavállaló magasságát is.

A Sortimo állványrendszerei és a kiegészítők rugalmasan tervezhetőek. Nem csak a berendezés méretei igazíthatóak a jármű, a munkafolyamatok és a munkavállalók adottságaihoz, de polcok, fiókok, BOXX-ok és egyéb megoldások széles választéka is segíti a maximális testreszabhatóságot.

Mobil megoldások

Lehet figyelni az ergonómiára akkor is, ha a munkavégzés az általunk épített munkakörnyezeten (raktáron, járművön) távol zajlik? A Sortimo megoldásai szerencsére nem állnak meg az autón belül, hanem a mobil munkavégzést is megkönnyítik.

Szállítás

A Sortimo BOXX-ai egyszerűen integrálhatóak mind az SR5, mind a Globelyst rendszerébe. Ez -a jogszabályoknak megfelelő biztonságos szállítás és az optimális rendszerezés mellett – biztosítja a szükséges eszközök egyszerű szállítását.

A BOXXok még kényelmesebb mozgatásásról az L-BOXX görgők, vagy az összecsukható molnárkocsi gondoskodik.

Tetőcsomagtartó

A jármű tetején történő szállításnak rengeteg pozitív oldala van, hiszen egyrészt további pakolófelületet biztosít, másrészt olyan nagyméretű, hosszú tárgyak is szállíthatóak vele, amelyek a furgonrakterébe nehezen, vagy egyáltalán nem férnének bele. A Sortimo Top System tetőcsomagtartója igyekszik megkönnyíteni a fel és lepakolást, hogy elkerülhettük a felesleges nyújtózkodást, emelést.

  • Az oldalsó és hátsó létraemelő liftek időtakarékos, ergonomikus megoldást kínálnak a létrák tetőcsomagtartón történő rögzítésére. Használatukkal nem kell a létrát magasba emelni, hiszen az egy és többrészes létrák biztonságosan rögzíthetőek a földön állva is.
  • A rakodógörgővel a nehéz vagy nagyméretű tárgyakat is kényelmesen lehet fel és lepakolni, miközben a járművet is védik a sérülésektől.
  • A jármű hátuljára rögzíthető mobil létra csúszásmentes fokaival és ergonomikus kapaszkodójával könnyen elérhetővé teszi a TopSystem tetőcsomagtartón rögzített árukat.

Mobil munkahely

Praktikus szempontból a legjobb az lenne, ha a jól megtervezett, kényelmes munkaállomásunkat mindig magunkkal tudnánk vinni, bárhol is kell épp dolgozunk. A Sortimo válasza a WorkMo mobil munkahelye, mely egyszerre:

  • Ergonómiai műhelykocsi vagy munkaállomás: a több méretben is elérhető WorkMo illeszkedik a mindenkori munkahelyzethez, hiszen a nehéz munkához magasabb, a finom precíziós munkákhoz alacsonyabb munkafelület az optimális.
  • Mobil tároló és szállítórendszer: akár fiókok, akár BOXX-ok, kofferek is elhelyezhetőek a WorkMo rendszerében, melyeket aztán a görgős tálca segítségével megerőltetés nélkül tudunk mozgatni a munkavégzés folyamán.
  • Mobil munkapad: különböző munkalapok és asztalok rögzíthetőek a WorkMo tetejére, így mindig elérhető marad a megfelelő munkafelület.
Mobil munkapad

Mindig kéznél

A Sortimo által 202-ban elvégzett felmérés szerint a megkérdezett szakemberek 72%-a különösen fontosnak tartja, hogy munka közben szabad legyen a keze, ugyanakkor minden eszköz kéznél legyen, ha szükséges. Ebből is látható, hogy a különböző szerszámövek és szerszámtáskák igen elterjedtek. Segítségükkel egyszerűbb és biztonságosabb lesz a magasban végzett munka és időt spórolunk azzal, hogy nem kell minden szerszámért a kofferhez menni.

A ProClick rendszer szerszámtáskákból és szerszámövekből áll. Az öv fejlesztésekor külön figyelmet fordítottak a kényelmi funkcióra és arra, hogy a terhelést egyenletesen ossza el, kímélve ezzel a derekat és a hátat.

A szerszámtartó adapternek köszönhetően a ProClick szerszámtáskák egyetlen mozdulattal le és felvehetően. A különböző méretű szerszámtáskák előre összekészíthetőek a munkafolyamatoknak megfelelően, majd egyszerű, gyors mozdulattal cserélhetőek. Ez biztosítja azt, hogy mindig csak az aktuálisan szükséges eszközöket kelljen magunkál tartani, nem szükséges felesleges súlyt cipelni. Az övet sem kell mindig fel-és le venni. Ha nincs szükség szerszámtáskára, az öv akkor is hasznos megtámasztást nyújt a hátnak, például nagyobb csomagok emelésekor.

A ProClick rendszer emellett teljes mértékben integrálható a Sortimo rendszerébe. A szerszámtáskák egy klikkel csatlakoztathatóak a C-BOXX-okhoz, a szerszámosláda az L-BOXXhoz – tovább egyszerüsítve a szerszámok távoli munkahelyre való szállítását.