Egy professzionális járműberendezés nem csak a rendről és az időmegtakarításról szól nap mint nap. Egy esetleges baleset során megóvja a sofőrt és a többi utast a szanaszét repülő tárgyaktól. Ezek lehetnek gépek, szerszámok, de akár maga a szállítandó áru is. A következő cikkben azt szeretnénk bemutatni, hogy milyen biztonsági szempontok játszanak döntő szerepet egy baleset során. Emellett kitérünk arra is, hogyha számít a biztonság az Ön cégénél, akkor miért a Sortimo a legjobb választás.

Állványrendszereink, koffereink, tehát tulajdonképpen a Sortimo EcoSystem fejlesztése során elsősorban olyan kihívásokkal találkozunk, mint vevőink hatékonyságának növelése, a furgon rakterének helykihasználása és a járműberendezés tömegének optimalizálása az elektromobilitásra való áttérés érdekében: nemhiába szlogenünk az „Intelligens mobilitás”. Van egy terület, amit a legtöbben elhanyagolnak, legyintenek rá, mondván úgysem történhet semmi baj az utakon. Az ördög azonban nem alszik, tudjuk ezt mi is, így számunkra kifejezetten fontos ügyfeleink biztonsága! Ez termékfejlesztésünk alapja, hiszen minden egyes rendszerünket, minden egyes termékünket folyamatosan teszteljük. Büszkék vagyunk arra, hogy a Sortimo az egyetlen gyártó, aki maximális terheléssel teljesíti az ütközési teszteket – ahogy ezt a fentebb látható videó is tanúsítja.

A kulcsfontosságú szempontok a biztonság során a következők:

  1. A járműberendezések biztonsági előírásoknak megfelelő beépítése.
  2. A jármű mozgása közben a berendezés biztonsága
  3. Biztonság ütközés esetén – extrém esetekben is garantálják termékeink a biztonságot

Adódik a kérdés: hogyan megvalósítható mindez?

A berendezés biztonsági előírásoknak megfelelő beépítése

A járműberendezés biztonsági előírásoknak megfelelő beépítése minden beszerelés alapját képezi, mert hibás beszerelés esetén a legjobb és legbiztonságosabb termék sem tudja biztosítani azt, amit ígér. Emiatt nagyon fontos, hogy mindig bízza profikra a beszerelést, hiszen az életével vagy munkatársai életével játszik, ha nem szakszerű beépítés történik.

A Sortimo magyarországi szerelőcsapata folyamatos továbbképzésen vesz részt a németországi Sortimo International GmbH képzésein, mellyel kellő tudással és tapasztalattal rendelkezünk, hogy Partnereink számára maximális biztonságot garantáljunk. 

Hogy megmutassuk, mit értünk biztonsági előírásoknak megfelelő beépítés alatt, konkrét példákkal szolgálunk:

Állványrendszereink tartóoszlopai két ponton/kétszeresen vannak rögzítve, így duplán biztosítottak. Gyorsító és fékező irányba egyaránt meghatározott számú speciális tartókonzolokat, úgynevezett EcoFix-et teszünk és ezek által az állványt az oldalfalra csavarozzuk. Az EcoFix-eket úgy fejlesztettük ki, hogy a menet közben fellépő erőket lehetőség szerint azonos mértékben átvezesse a karosszériára. A csavarozásokat meghatározott nyomatékokkal biztosítjuk.

Emellett a polcrendszereket további csavarozással rögzítjük a rendszerünk alapját képező SoboPro, SoboGrip vagy SoboFlex padlóhoz, ezzel biztosítva szintén a dupla rögzítést.
A rendeltetésszerű rögzítés abszolút biztonságot garantál a használat közben. További előny, hogy padlóink a szállított áru gyors és egyszerű rakományrögzítése érdekében integrált rögzítési pontokkal rendelkeznek.
A legutolsó lépés, ami a biztonságot szolgálja: a világon minden Sortimo képviseletnek kötelezően elő van írva, hogy a járművet kizárólag csak dokumentáltan adhatja át az ügyfelek számára. 

És hogy még ösztönzőbb legyen: amennyiben velünk építteti be a Sortimo járműberendezést, a piacon egyedülálló, 5 éves garanciát biztosítunk.

Berendezés biztonsága használat során

Hogy a jármű mozgása közben a lehető legnagyobb biztonságot nyújtsuk, a csavarkötéseket rendszeresen, jellemzően 5000 km-enként ellenőrizni kell. A szerelési és kezelési utasításokban megtalálja az erre vonatkozó adatokat. Ezeket a dokumentumokat a járműberendezéssel együtt adjuk Önnek. 

Magától értetődően bármikor elhozhatja gépjárművét hozzánk a járműberendezés átvizsgálására. Mindenképp javasoljuk az átvizsgálást, amennyiben volt vészfékezés vagy kivételes terhelés, mint pl. kitérő manőver. 

Rakományrögzítés – sohasem nélküle!

Alapvetően azt mondják, hogy egy professzionális járműberendezés már alkalmas eszköz a szállított áru rögzítésére. Ugyanakkor a szállított rakományt a járműben mindig rögzíteni kell, mert egy vészfékezés esetén a legkisebb rögzítetlen áru is nagy veszélyt jelent a benne tartózkodó személyekre.  

A rakományrögzítésről szóló prospektusunkban a legfontosabb információkat részletesen összefoglaltuk.

A rakományrögzítéshez kifejezetten ajánljuk az alap rakományrögzítő csomagunkat, melyet rendszerezetten, egy i-BOXX 72G-ben biztosítunk ügyfeleink részére. Ez a készlet ProSafe rögzítőhevedereket tartalmaz, továbbá hasznos tippeket a rakomány megfelelő rögzítése érdekében.

Emellett természetesen további különleges szabályozások is léteznek, pl. a gáz szállításnál vagy veszélyes anyagok szállításakor. Ebbe a körbe tartoznak például az akkumulátorok is, melyek a járműben különállóan, elzártan, erre kijelölt kofferben vagy fiókban tárolandók. 

Biztonság ütközés esetén – extrém esetekben is garantálják a termékeink a biztonságot

Mindenkinek azt kívánjuk, hogy soha ne történjen vele baleset. Ilyen esetben viszont a Sortimo járműberendezés a lehető legjobb védelmet biztosítja. Mind a termékfejlesztéskor, mind a meglévő termékek esetén rendszeres ütközési tesztet hajtunk végre. 

Az ütközési tesztjeinket különböző, független szolgáltatóknál végezzük. A folyamat során egyrészt teszteljük a járművekbe, furgonokba épített állványokat, illetve az úgynevezett demóvázakra épített állványokat is.

Alapvetően az ECE-R17 / ECE-R44 előírások szerint mérünk. A frontális ütközésnél 50 km/h-s sebességet szimulálunk. Ilyenkor a lassulás a döntő, vagyis a az ütközés erőssége. A lassulás mértékének 20-28 g közötti sávban kell mozognia annak érdekében, hogy a kritériumokat teljesítsük. A valós lassulást különböző szenzorok mérik.

Itt például két mérési protokollt lehet látni. Fontos, információ, hogy ilyen ütközési tesztet az ECE-R17 szerint rakomány nélkül is abszolválni lehet. Emiatt sok gyártó sajnos laborkörülmények között, rakomány nélkül teszteli állványait.

Az ütközési teszt akkor sikeres, ha nincs olyan részegység, amely a járműberendezésből a vezetőfülkébe repül. A Sortimo azonban nem áll meg itt, hiszen az ügyfeleink sem laborkörülmények között használják állványainkat. Valós körülményeket szimulálunk, tehát állványainkat teljes terheléssel vizsgáztatjuk.

Hogy a fellépő ütközési energiát azonos mértékben a járműkarosszériára vezessük, szükséges az állványrendszer és az összekötő elemek bizonyos mértékű deformációja, ez nyeli el ugyanis a keletkező energiát és védi meg a sofőrt vagy utasokat attól, hogy a teljes rakomány a vezetőfülkében kössön ki.

A karosszérialemezek mindig vékonyabbak lesznek, mivel a járműipar is küzd a tömegcsökkentéssel. Ennek megfelelően az egyes rögzítési pontok terhelése nem lehet túl nagy, mert a karosszéria magát a terhelést nem bírná ki.

Az EcoFix rögzítővasak fontos szerepet játszanak a rendszer rugalmasságában. Ezek az ütközés alatt eldeformálódnak, viszont nem  szabad, hogy kiszakadjanak. Az EcoFix az ütközés hatását a karosszériára vezeti, így a teljes erőhatást valamennyire csillapítja.

A sikeres ütközési tesztek alapján nyugodtan ajánljuk a járműberendezéseinket a járműben utazók védelme érdekében, de mindenképp szükség van az elválasztófalra a raktér és az utastér között, mert egy ütközés esetén kirepülő kis alkatrészek egy ilyen esetben komoly sérüléseket okozhatnak. 

Erre egy kalapács példáján keresztül szeretnénk rávilágítani: 

Egy raktérben elfekvő kalapács a 2 kg-os súlyával egy 20 g-s gyorsulással 392,4 N-os tömegerőt képvisel, ami egy nehézségi gyorsulás esetén ~ 40 kg-nak felel meg. 

F = tömeg * gyorsulás * nehézségi gyorsulás = 2 kg * 20 g* 9,81 N/ kg = 392,4 N

FIGYELEM! A teherrögzítő elemek és a rögzítő hevederek, amelyek a DIN EN 12195-1 Európai Szabványnak felelnek meg, egy normál járműmozgás (vészfékezés, hirtelen manőver) során való rögzítésre szolgálnak. Egy ütközés során gyakran már nem biztosítanak megfelelő védelmet. Ilyen okoknál fogva a válaszfal feltétlenül fontos. 

Az Ön vállalata szervizautói tökéletes állvány- és rögzítőrendszerrel vannak felszerelve? Kételyei támadtak? Szeretné biztonságban tudni saját magát vagy kollégáit? Bízza profikra a rögzítőrendszer kialakítását: töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat és kollégáink segítenek a biztonságos rögzítőrendszer kialakításában.