Minden szervezet életében – legyen az egy kicsi, egyszemélyes vállalkozás, vagy egy nagy flottával rendelkező nemzetközi cég – eljön az a pont, amikor a fejlődés érdekében változtatni szükséges. Ez a változás sok mindenre kiterjedhet. Ebben a blogposztban meg fogjuk vizsgálni, hogy melyek azok a külső hatások, amelyek a döntéshozókat új polcrendszer kiválasztására sarkallhatják, illetve, hogy milyen fejlődésen megy keresztül egy tipikus vállalkozás flottájának polcrendszere.

Tartalom
Miért kell változtatni a járműberendezésen?
A változást külső és belső tényezők egyaránt kikényszeríthetik.

1. Idő és költségmegtakarítás
A belső tényezők közül a legfontosabb a vállalkozás fejlődése. Ehhez rövid és hosszú távon is két dologra van szükség: a költségek csökkentésére és a szervezet produktivitásának növelésére.
A Sortimo állványrendszerei a maximális raktérkihasználásnak, folyamatokra szabhatóságának, kompatibilis kiegészítőinek köszönhetően elősegítik a rakodótér rendezettségének, átláthatóságának fenntartását, valamint a mobil munkavégzést. Ezáltal csökkenthető a rakodással és a szükséges eszközök összekészítésével töltött idő. A mindig átlátható tartalom segítségével megszüntethető a szerszámok duplikációja, a rendezett tárolásnak köszönhetően pedig megelőzhető azok sérülése. Mindez már rövid távon jelentős idő és költségmegtakarítást, azaz hatékonyság-növekedést eredményez.

2. Vásárlói elégedettség növelése
A vállalkozás jövedelmezőségének fontos pillérei a partnerek. Akár új vevők megnyeréséről, akár a régi megrendelők megtartásáról van szó, a kulcs mindig a vásárlók elégedettségének növelése. Talán sokan meglepődnek rajta, de a szervizautók berendezése jelentősen befolyásolni tudja azt, hogy partnereink mit gondolnak a vállalkozásunkról, hiszen:
- A hatékonyság-növelésével a vevőérték is női fog. Ez erősíti a partnerekben az érzést, hogy ez igazán professzionális szolgáltatóval dolgoznak.
- A hatékonyság növekedésével a szerviz-szolgáltatás elvégzése kevesebb időt igényel. Ezzel nem csak a vevőérték nő, de partnereink versenyképessége is jelentősen növekszik.
- Egy modern, szépen berendezett, rendezett jármű nagyban hozzájárul a vállalkozás imidzséhez.
3. Munkaerő-piaci változások
Magyarországon egyre nehezebb jó szakembert találni. Emiatt folyamatos a verseny a jó munkavállalók megszerzéséért és megtartásáért. Ebből következik, hogy nem csak a partnereink, hanem munkatársaink elégedettségét is szem előtt kell tartani ahhoz, hogy vállalkozásunk hosszú távon sikeres maradhasson.
A munkavállalók elégedettségének egyik fontos feltétele, hogy nap-mint nap megfelelő környezetben dolgozhassanak. Egy szerviztechnikus napjának nagy részét a járművében tölti. Érdemes tehát a járműberendezésének kiválasztásakor és megtervezésekor az ő szempontjaikat is figyelembe venni. Amennyiben lehetséges, a járműberendezés kiválasztásakor és megtervezésekor tanácsos kikérni azok véleményét is, akik nap, mint nap használni fogják ezeket a rendszereket.
A Sortimo járműberendezései egy flottán belül standardizálhatóak, rugalmasságának köszönhetően mégis képesek az adott kollégák igényeit figyelembe venni. Különleges megoldásainak köszönhetően a jármű melletti, vagy a távolabbi munkavégzést is megkönnyítik. A termékeink fejlesztésekor döntő szempont az ergonómia és a biztonság, amely mind hozzájárul a kollégák fizikai jólétéhez.

4. Környezetvédelmi előírások
Az Európai Unió célul tűzte ki a teljes klímasemlegesség elérését. Ez önmagában valószínűleg kevés döntéshozót befolyásol Magyarországon, ugyanakkor olyan trendek megjelenését hozza magával, amely hosszú távon a járműberendezések világára is ki fog hatni. Az elektromos járművek elterjedésével egyre inkább előtérbe kerül a járműberendezések súlya. Ez a szempont azonban nem csak a „zöld” járműveknél fontos: azonos rakomány-tömeg esetében a könnyebb polcrendszerekkel felszerelt jármű fogyasztása kedvezőbb lesz, amely mind anyagi, mint környezetvédelmi szempontból fontos lehet.
Min változtassunk?
A járműberendezések iránti igény egyszerre jelent meg a kishaszongépjárművekkel, az évtizedek során azonban jelentős változásokon mentek keresztül ezek a rendszerek is. Sokszor tapasztaljuk, hogy -főleg a kezdő kisvállalkozások- választásaik során végigjárják ezeket az evolúciós lépcsőfokokat.
Házilag készült polcrendszerek
Sokak számára kézenfekvőnek tűnik házilag megoldani a kishaszongépjárművük berendezését. A fa az egyik legolcsóbban elérhető alapanyag, a munkaerő kéznél van, így hát barkácsolnak valamiféle polcrendszert a járműbe. A fából készült rendszereknek azonban számos hátránya van:
- A házilag épülő rendszerek megtervezése, az alapanyagok beszerzése és az állványok megépítése is igen sok időbe telik. Míg egy professzionális rendszer beszerelése alig egy munkanapot vesz igénybe, addig az otthoni megoldás több napnyi kiesést is jelent a kereső-tevékenységből.
- A házilag fából, fémből, vagy ezek kombinációjából épült berendezések súlya jelentősen meghaladja a speciálisan erre kifejlesztett szerkezetekét. A plusz tömegnek köszönhetően a jármű fogyasztása és kopása is jelentősen nőni fog.
- A házilag készült rendszerek nem biztosítanak kellő rendszerezettséget, hiszen csak polcokból, ritkábban fiókokból állnak.
- A rakományok rögzítésének módjáról Magyarországon jogszabály rendelkezik. A barkácsolt rendszerek nem felelnek meg ezeknek az előírásoknak, így balesetvédelmi szempontból sem elfogadhatóak.
Gyári berendezések
A fenti szempontokat megfontolva egyre többen döntenek gyári járműberendezések megvásárlása mellett. Sokszor azonban az egyetlen szempont, amit figyelembe vesznek az a berendezés ára. Bár már a gyenge minőségű rendszerek is nyújtanak egyfajta biztonságot és rendszerezettséget, közel sem segítik olyan mértékű hatékonyság-növekedéshez a vállalkozást, amennyire az elvárható lenne
Professzionális járműberendezések
A professzionális rendszerek kínálják azokat a megoldásokat, amelyek választ nyújtanak a partereik igényeire. A megfelelő járműberendezések a polcokon és fiókokon túllépve olyan elemeket tartalmaznak, amelyek nem csak tárolóhelyet biztosítanak, hanem megkönnyítik a járművön belüli rend és rendszer kialakítását és fenntartását.
Sortimo rendszerek
A járműberendezések legújabb generációja a Sortimo-nál érhető el. Miben kínálunk mi többet, mint a többi professzionális berendezés?

- A Sortimo állványrendszerei alkalmazkodnak a jármű körvonalához, így segítenek maximálisan kihasználni a rakodóteret. Egyedi megoldásainak köszönhetően a lehető legnagyobb rakodófelületet biztosítják.
- Rugalmas alakíthatósága révén könnyen alkalmazkodik a felmerülő új igényekhez, legyen szó bővítésről, új elosztástól, vagy egy új járműbe való átszerelésről.
- Az SR5 rendszer a piacon elérhető legkönnyebb berendezés, köszönhetően a repülőgépgyártásban is használt speciális ötvözeteknek.
- A világon egyedülálló módon a maximális biztonság érdekében teljes terheléssel teszteljük berendezéseinket.
- A Sortimo nem csak egy járműberendezést kínál: az SR5 és GL4 polcrendszerek, a járműtől távolabbi munkavégzést segítő Workmo és ProClick rendszerek, a TopSystem tetőcsomagtartó, az általunk kínált járműburkolatok, a ProSafe megoldásaink és számos kiegészítőnk egyetlen nagy rendszert alkot. A teljes kompatibilitás előnyeiről korábbi blogcikkünkben olvashatsz bővebben.
- Az 5. generációs járműberendezésünkkel – az SR5-tel- ultramodern kinézetet biztosíthatsz járművednek, ezzel is megkülönböztetve magad versenytársaidtól.
Ha úgy érzed, hogy ideje lecserélned régebbi járműberendezésedet, vagy új járművedbe választanál polcrendszert: ne adj ki felesleges összegeket és ne pazarold vállalkozásod idejét sem. Válaszd rögtön a legjobbat, válaszd azt, amelyik hosszú távon a legolcsóbb, válaszd azt, amelyik segít maximalizálni a hatékonyságodat. Ne feledd:
A Sortimo-val nem egy polcot vásárolsz, hanem időt és hatékonyságot!