A Benagri Kft. több mint tíz éves tapasztalatával segíti szervizszolgáltatással a mezőgazdaságban dolgozó partnereiket. A cég vezetője, Bencze László 2023 nyarán rendezte be Ford Transit Custom típusú járművét az Sortimo SR5 rendszerével. Most, néhány hónappal később megnéztük, hogy néz ki állványrendszere használat közben, illetve tapasztalatairól kérdeztük.

Benagri Kft járműve - SR5 rendszerrel, oldal ajtóból elérhető Jumbo Unittal.


Mivel foglalkozol és mióta?

Saját cégemmel négy éve, összességében 12 éve szervizelek mezőgazdasági gépeket, kombájnokat, traktorokat, elsősorban Claas és azon kívül Massey Ferguson típusú erőgépeket. Jelenleg négyen vagyunk a cégnél. Emellett kombájn és traktor alkatrészek forgalmazásával is foglalkozik a Benagri Kft. Eddig csak szolgáltatásainkhoz kapcsolódóan volt ez elérhető nálunk, de most már személyesen is kiszolgáljuk a környékbeli gazdákat, futárszolgálattal pedig az egész országban elérhetőek a termékeink. Így azonnal rendelkezésre áll minden alkatrész, nem kell napokat várni rájuk sürgős esetben. Ez versenyképesség szempontjából fontos, hiszen a partnereink nem tudnak napokat várni egy alkatrészre, inkább megveszik ott, ahol készleten van, akkor is, ha drágább. Ezért szezonálisan is figyelünk az igényekre, aratáskor például főleg kombájnokhoz kapcsolódó termékeink vannak készleten.

Akkor szépen bővül, fejlődik a cégetek.

Igen, a szolgáltatásainkkal főleg Tolna megyében vagyunk jelen, hiszen 1-2 napos munkákról van szó, de alkatrészekkel az egész országot ellátjuk már.

Ezzel az autóval egyedül szervizelsz, vagy megy veled más is?

Ez a munka nagyságától függ, többnyire egyedül megyek, de van, hogy ketten is kellünk.

Hogyan találkoztál a Sortimo rendszerével?

Korábbi munkahelyemen egy másik cég járműberendezéseivel dolgoztunk. Most célirányosan mást kerestem, mert azzal a konzervatív, hagyományos értelemben vett lemezszekrénnyel meggyűlt párszor a bajom. Befolyt alá valami, nem tudtam kitakarítani, poros lett minden, beesett mögé, nem volt annyira átlátható. Nem lehetett benne ennyire szortírozni, rendszerezni, nem úgy, mint a mostani SR5 rendszerben. Ennek főleg a keretrendszere tetszik, könnyen tisztán tartható, átlátható, jobban takarítható, bővíthető. Emellett szerintem a dizájn is nagyon fontos, nekem nagyon megtetszett, amikor a Facebookon megláttam.

Az ügyfeleid, a gazdák is meg szokták nézni az autódat, amikor kimész szervizelni?

Igen, nagyon meg szokták nézni. A Benagri minden ügyfele dicséri, azt mondják jelenleg ez a legszuperebb szervizes autó. Pedig ránézésre úgy tűnhet, hogy nincs is benne szerszám, csak dobozokat látsz és polcokat. Nekem pont ez tetszik, hogy nem fekszik mindenhol mindenféle színű, mindenféle márkájú szerszám, hanem minden el van rakva, mindennek megvan a helye. Amikor pedig kihúzok egy fiókot, akkor látják, hogy milyen sok eszköz elfér benne. Pedig a mezőgazdasági gépekhez nagyon nagy szerszámok kellenek, nagy eszközökkel dolgozunk. Most minden „el van dugva”, mégis mindennek megvan a maga helye.

Ehhez nem elég szimplán csak a polc, hanem kell az is, hogy Te is rendben tartsd a dolgokat.

Igen, biztos itt is lehet rosszul választani. Tudni kell, hogy mit szeretnénk. Az is segít, hogy előzetes felmérést csináltok. Nem úgy van, hogy teljesen ránk bízzátok: ha ilyet kérsz, akkor megcsináljuk, hanem megnézitek, hogy mivel foglalkozunk, mire van valóban szükségünk.

Mi az, amit kiemelnél, ami nagyban segíti a munkádat ebben a rendszerben?

A Jumbo-Unit (XL-es fiók) az egyik kedvencem, hiszen látod mekkora szerszámokkal dolgozunk. Tudom, hogy minek hol van a helye, nem kell keresni semmit sem. Nem csak a Jumbo-Unitban, hanem az egész rendszerben: az elrendezés megkönnyíti a munkámat. Alakítanom sem kellett a rendszeren, mindent úgy használok, ahogy együtt megterveztük. A kofferek például teljesen külön vannak szortírozva, mindegyikben egy konkrét munkafolyamathoz szükséges szerszámok vannak, van külön klímás szett, hidraulikus szett. A hevedereket is imádom, nagyon hasznosak, amikor alkatrészeket szállítunk.

Mi az, amin változtatnál?

Mindig kéne plusz hely, de ez inkább az autón múlik. Jó, hogy tudom vinni a levegőkompresszort, az olajpumpát is, bár azt a funkciót nem nagyon használom, hogy kiveszem őket. Ez abból is adódik, hogy mi kijárunk a gazdák közé, a határban kell javítani, a WorkMo-t használni ott esélytelen. Ebben inkább másodlagos szerszámok vannak, amik ritkábban kellenek. Sajnos a körülmények nem engedik meg, hogy ezt a műhelykocsit rendesen kihasználjuk, de ettől még kell, hogy legyen egy ilyen az autóban, egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt is beleterveztük.

Én tényleg szeretem, amikor minden el van dugva: bakancsok, ruhák, olajos kesztyűk. Ezért amit sajnálok, hogy elvetettük a nagy helyigénye miatt, az egy nagyobb, mini öltözőnek is használható szekrény. Az még egy hasznos dolog lenne.

A ProClick szerszámtáskát szoktad használni?

Igen, kombájnoknál szoktam, hogy ne kelljen fel-le ugrálni. Akkor csak azt az 5-6 szerszámot, csavarhúzót, fogókat, csavarokat rakom bele, amire a jármű mellett lesz szükségem.

A satuval milyen tapasztalataid vannak?

Ha kinn vagyunk területen, akkor muszáj használni. Ritkán kell, de akkor nagyon hasznos. És jól lehet rajta reggelizni is, teljesen multifunkcionális.  😊

Ha új berendezést vásárolnál, akkor a Sortimo mellett döntenél-e? Ajánlanád-e másoknak?

Igen, biztosan. Minden nélkül mondom, hogy kizárólag csakis ezt venném, mert minden megoldása nagyon tetszik, pont azért, mert ennyire eltér a hagyományos rendszerektől. Sőt, még bővíteném is a mostani rendszerünket.

Szerencsére rugalmas a rendszer, meg tudjuk oldani a bővítést, átalakítást is!

Szerintem van is erre lehetőség, mert van, ami kisebb helyen is elférne. A járműben a belső sarkot amúgy sem tudom kihasználni, oda is lehetne tenni valamit, akár a kis szekrényt, amit korábban említettem.

Örülünk, hogy összességében meg vagy elégedve a Sortimo állványrendszerével és egyben büszkék vagyunk arra, hogy a Benagri Kft-vel Sortimo Partner lettél. Köszönjük az interjút!

Esettanulmány a Benagri Service Kft-vel, egy a mezőgazdasági gépek szervizelésével foglalkozó vállalkozással.