Kisebb munkák elvégzéséhez közvetlenül a vevőnél gyakran aranyat érhet egy satu megléte. Olvassa el, ahogy az Elektro Fitschen cég Niedersachsenból az új, lehajtható satut a mindennapjaiban ki tudja használni.

Ön gyakran találkozik azzal a kihívással, hogy a vevőnél kisebb illesztések szükségesek a munkadarabon, de nincs lehetősége arra, hogy a munkadarabot rögzítse? Ebben az esetben közvetlenül a jármű berendezésbe szerelt satu könnyíti meg a munkáját.

Az Elektro Fitschen cég a niedersächseni Selsingenből a Sortimo új, összecsukható satuját 2020 szeptemberétől használja. Ez együtt az SR5 járműberendezéssel mindkét új beszerzésű Opel Vivaroba lettek beépítve.
A fiatal vállalkozók, Sascha és Svend a nagy hagyományokkal rendelkező céget, amely már 1886-ban lett alapítva, 2020 nyarán az elődjétől vette át. Nem csak a munkájukban és a szerviznél, hanem a járművek kialakításánál is figyeltek a magas minőségre.

Az új satu optikailag ideálisan illeszkedik az SR5 járműberendezéshez, és jóval kevesebb helyet foglal el a Vivaro rakterében, mint az elődje.

Sascha Denz
Elektro Fitschen

Sascha, az egyik tulajdonos a Sortimo járműberendezés satujának nagy előnyeiről beszél. Mert összehasonlítva a már ismert összecsukható munkapaddal, ez a kis súlyának (14 kg) és a vékony felépítésének köszönhetően különösen a kevés hellyel rendelkező kisebb autók hátsó részében jól használható. Összecsukott állapotban a kompakt méretének köszönhetően alig foglal el helyet a haszonjárműben.

Az összecsukható satu méretei

  • Satu összecsukva: 115 mm
  • Satu felhajtva: 630 mm
  • Össz magasság: 720 mm
  • Befogási tartomány: 200 mm
  • Befogási magasság: 40 mm

A satu az I.D. BUZZ -ban

A különösen figyelmes megfigyelő az új satunk prototípusát már 2018-ban az IAA haszonjárművek vásáron a VW I.D.BUZZ haszonjármű világpremierjén, az eBulliban fedezhette fel. Itt a satu bekerült a VW haszonjármű innovatív koncepciójába. A nagy érdeklődés és kereslet igazolták a potenciált, ami bennünket arról győzött meg, hogy az összecsukható satut szériaéretté kell tenni.

Ezért a Sortimonál a satut, ami optikailag illeszkedett az SR5 formavilágához, piac éretté fejlesztettük, és a Globelyst4-hez is alkalmassá tettük.

Így kerül felhasználásra Sascha satuja a mindennapokban

Saschánál és csapatánál a satu rendelések függvényében naponta többször is felhasználásra kerül. Mindegy, hogy le kell vágni, hajlítani kell vagy megmunkálni a munkadarabot, a satuval ezeket gyorsan lehet rögzíteni, ami a kisebb munkákat és illesztéseket a helyszínen problémamentesen meg lehet oldani. „A satu kezelése egyszerű és gyors, így a könnyen befogható munkadarabok biztonságosan megmunkálhatók , mondja Sascha.

„A satut mindenekelőtt vezetékcsatornák vagy kábel – és szigetelőcsövek vágására, valamint kisebb munkadarabok illesztési munkáira használjuk. Ezeket fogjuk be, és így biztonságosan lehet sarokcsiszolóval vagy reszelővel dolgozni.
Mindenesetre Sascha a satut nem kizárólag munkadarabok megmunkálására használja. „A satu ideális arra, hogy szerszámkoffert és L-BOXX-okat a felületére pakoljunk. Ez különösen praktikus, mert így bizonyos szerszámokat gyorsan kivehetünk.“ 😉
Három különböző beépítési pozícióban építhető be a satu a járműberendezés oldalprofilján akár a vezetői, akár az utasülés oldalán, ahol még elegendő hely van további tartozékok beszerelésére.

Egy kis módosítási javaslat, hogy ha egy lehetőség lenne arra, hogy egy nagyobb munkalapot lehessen a munkafelületre felszerelni.

Hogyan juthat hozzá a satuhoz?

Az összecsukható satut az  új SR5 vagy Globelyst4 járműberendezésének a tervezésekor azonnal integrálhatja vagy utólag is megrendelheti a már beépített polcrendszerébe. 

Az SR5-nél fennáll a lehetőség, hogy akár a konfigurációnál, akár online is betervezhesse a satut. Próbálja ki!

Sascha összegzése az összecsukható satuhoz

A satu egy egyértelmű nyereség a mindennapos munkában. Magas megmunkálási minőségű, kevés helyet foglal el a hátsó részben, és könnyű a használata. Gyorsan és egyszerűen befogható szerszámok könnyedén megmunkálhatók.  Ugyan körülményes a felnyitása, ha csak egy kéz van szabadon, ezt a terméket mindenképp ajánlom mindenkinek!

„Az új satu optikailag ideálisan illeszkedik a Sortimo SR5 járműberendezéshez, és jóval kevesebb helyet vesz el hátul a Vivaroból, mint az elődje.”  

Sascha Denz